Adverticum Adserver

IAB Europe: #NoEasyWins – a célzott hirdetések igenis fontosak

2021. november 25. 20:01 - Adverticum AdServer

Az Európai Bizottság egy javaslatcsomagot állított össze még idén áprilisban, amelyben többek között a célzott online hirdetésekhez kapcsolódóan fogalmaztak meg lépéseket. Erre válaszul most egy edukációs kampányt indított az IAB Europe. De miről is van szó egészen pontosan?

Az európai adatvédelmi biztos digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályra irányuló javaslatra vonatkozó véleményének összefoglalójában, mely idén áprilisban jelent meg, az adatvédelmi biztos sürgette „a társjogalkotókat, hogy fontoljanak meg az átláthatóságon túlmutató további szabályokat”. Kitért továbbá arra is, hogy „az ilyen intézkedések között szerepelnie kell a mindent átható nyomon követésen alapuló célzott hirdetések fokozatos kivezetésének, amely ezek tilalmához vezet, valamint a célzási célokra kezelhető adatok kategóriáira, továbbá a célzott hirdetések lehetővé tétele vagy megkönnyítése érdekében hirdetők vagy harmadik felek számára hozzáférhetővé tehető adatok kategóriáira vonatkozó korlátozásoknak.”

Az IAB Europe már szeptemberben kiadta jelentését, mely a készülő törvény módosításait kapcsán emelt hangot a célzott hirdetések tiltása ellen. A dokumentumban kiemelik, mennyire visszavetné az európai digitális fejlődést, ha a törvényt bevezetnék és a rendelkezések életbe lépnének. Hangsúlyozzák, hogy az általános tilalom károsítaná az európai médiát, és a régió kulturális, társadalmi pozíciójára is negatív hatással lenne.

Dr. Daniel Knapp, az IAB Europe vezető közgazdásza szerint a digitális reklámpiac az ingyenes és szabad internethasználat egyik alappillére, valamint ahhoz, hogy az online tartalomszolgáltatók növelni tudják hirdetési bevételeiket, a megfelelő célzás elengedhetetlen. Az európai digitális hirdetési bevételek kétharmada viselkedés alapú célzáson alapul, és a hirdetők 2.68-szor többet fizetnek az ilyen típusú reklámokért.

A jelentés megállapításai között szerepel még továbbá az is, hogy a targetált hirdetések egyre növekvőbb jelentőséggel bírnak a kiadók számára is a digital-first üzleti modell előretörésével, és ez a tiltás mélyítené a szakadékot az európai polgárok között, akiknek van pénzük a minőségi hírekért fizetni, és azok között, akiknek nincs. Hogy miért? A válasz egyszerű: ha a hirdetési bevételek csökkennek, akkor a tartalmat fogyják fizetőssé tenni, ezáltal pedig az eddig igyenesen fogyasztott tartalmakhoz nem juthatnának hozzá azok, akik nem tehetik meg, hogy fizessenek érte.

A KKV-k tekintetében sem elhanyagolható a célzott hirdetések piaca, hiszen a járvbányhelyzet ezt a szegmens is jelentősen átalakította. A marketingtevékenység szinte kizárólag a digitális térre korlátozódik: itt kell megszólítani a célközönséget. Ha csak egy szélesebb réteget tudnak csak elérni, sokkal többet kell befektetniük, hiszen időigényesebb lesz megtalálni azokat, akiket eddig célzottan, jó helyen és időben tudtak megszólítani.

Az IAB Europe nem habozott, máris egy aktivitási kampányba kezdett a kezdeményezés kapcsán. Az október végén indult #NoEasyWins névre keresztelt mozgalom saját weboldallal rendelkezik, és kiáll amellett, hogy igenis fontos az, hogy a különféle hirdetések célzottak legyenek, és ennek tiltása mennyire visszavetnéá az európai hirdetési piacot és hátrányos helyzetbe hozná a szereplőit is.

noeasywins.jpg

A nemrég debütált kampány aktualitását az adta, hogy a döntéshozók most vitatják majd meg a szóban forgó jogszabály módosításait, mely a digitális szolgáltatásokhoz kapcsolódik.

Az oldalon helyet kapott rövid videók önmagukban is figyelemre méltók, mindegyik egy önálló figyelemfelhívásként tekinthető egy-egy szegmens tekintve.

Külön videó foglalkozik a közép- és kelet európai piaccal, hogy az elmúlt időben mennyire megnövekedett az online vásárlások száma, és a célközönség megszólításában a célzott hirdetéseknek mekkora szerep jut.

No Easy Wins - Central & Eastern European businesses from No Easy Wins on Vimeo.

 

A többi videót megtaláljátok a hivatalos kampányoldalon: https://iabeurope.eu/noeasywins/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adserver.blog.hu/api/trackback/id/tr4716765174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása