Az Adverticum idén is képviseltette magát az Internet Hungary konferencián, Siófokon. A rendezvény második napján Balatoni Emese is előadott, valamint Vértes János fórumbeszélgetéseket vezetett.
„Okoshirdetések okostelefonokra” – röviden ezt jelenti a M.O.R.E*, az AdServer retargeting megoldása mobileszközökre. Az idei Internet Hungary mottója az „Okosak és Intelligensek” volt. Mi is ennek a vonalnak az erősítésére törekedtünk, ugyanis még sokan nem használják ezeket az új online hirdetési megoldásokat.
Balatoni Emese (a képen) előadása az „Applikációk minden mennyiségben” témakörén belül helyezkedett el.
Ebben a szekcióban főként a különleges mobil alkalmazásokról esett szó a média és a hirdetések területéről. Gál András előadásában (Mérlegen a mobilpiac) például az új szolgáltatások megjelenését emelte ki, melyek főként a szélessávnak és a fejlesztői piactereknek köszönhetik létüket.
Továbbá az okostelefon megjelenése jócskán átalakította a trendeket. Új színtérként akár trónkövetelő is lehet, ugyanis már most a tulajdonosok harmadánál elsődleges internet-használati eszköz lett. Dobó Mátyás (Az új trónkövetelő?) rávilágított arra, hogy a gyorsan fejlődő mobilmegoldások minden eddiginél több embert fognak elérni.
Ezért nem elhanyagolható szempont a mobilra, mint médiára tekinteni - emelte ki Brindza Gábor (A Mobilissimo), akinek vidám hangulatú előadásával visszarepülhettünk az időben. Ez valóban elgondolkodtató feltevés, hiszen többek között különféle hirdetéseknek szolgáltat egyedi platformot. Tehát akár a jövő médiumává is válhat. Mindenestre akárhogy is nézzük, egyre nagyobb szeletet szakít magának az online hirdetési piacból (ld. Mérlegen a mobilhirdetések), ami egyértelműen azt mutatja, hogy feltörekvőben van ez a hirdetési ágazat.
Ezzel az Adverticum is tisztában van, ezért is tartja fontosnak a mobil piac továbbfejlesztését, erősítését. Tudjuk, hogy az internet meghatározó részét képezi mindennapjainknak. Szinte nem telik el nap anélkül, hogy csak néhány percre nem lépnénk fel valamelyik weboldalra: akár az aktuális időjárás miatt, akár csak megnézni a napi e-mail adagunkat.
Változnak a szokások a készülékekkel együtt. Ma már a telefont nem csupán hívásra használjuk, hanem a fentebb említett arányban internetezünk is rajta. A mobilwebes szolgáltatások egyre jobban követik a különféle médiumok által betöltött szerepeket. Ezt pedig a hirdetőknek sem szabad figyelmen kívül hagyni kampányaik során.
Sok előnye van a mobilra optimalizált hirdetéseknek. Többek között egyes célcsoportok elérése könnyebbé válik ezen a platformon, nagyobb a bevonódás, interakció a felhasználó részéről, valamint lehetőség nyílik a készülék paramétereire is targetálni.
Emese rávilágított a kihívásokra is, mellyel a hirdetőknek meg kell küzdeniük. Ezek között említhetjük például azt, hogy a készülék-specifikus targetálásoknak köszönhetően az egyes készülékeken más formában jelenik meg egy adott hirdetés. Emellett sokszor használják offline módban mobiljukat – például már egy letöltött, internetet nem igénylő alkalmazás használatánál – ilyenkor szintén problémás lehet az applikációba épített hirdetés frissítése.
Miért jó mégis?
Az Adverticum M.O.R.E.* szolgáltatásával olyan, úgynevezett „okoshirdetéseket” generálhatunk akár okostelefonokra is, melyek valóban a felhasználóhoz igazodnak. Hogyan is kell ezt érteni? Úgy, hogy a user valóban olyan reklámokat lát, amelyek érdeklik, ugyanis a rendszer az aktivitásának megfelelően targetálja a hirdetéseket.
Ez lehet a jövő egyik meghatározó hirdetési megoldása, hiszen az online felületek rengeteg lehetőségeket biztosítanak számunkra. Emellett a mobiltelefon - jellegéből adódóan - a fel-használóval való érintkezés egyik kulcsfontosságú, első számú eszköze, az erre épülő okoshirdetések pedig igazi áttörést képesek elérni az online marketing területén.
Nagyon jelentős ez a digitális korszakban, amikor az egyes hirdetők célja már nem csupán az, hogy hirdessenek, hanem, hogy kitűnjenek a tömegből. Ugyanis egyre többek ismerik fel az online marketingben rejlő lehetőségeket, és tömegesen kezdik használni az internetes platformokat.
Több mint „cookie”
Standunkon is ezt a koncepciót erősítettük amellett, hogy készséggel válaszoltunk bármilyen kérdésre. „Okos hirdetések okos telefonokra, az Adverticum AdServer Retargeting megoldás: M.O.R.E. – TÖBB mint cookie” – olvashatták azok, akik részt vettek memóriajátékunkban. A szerencsések és az érdeklődők házi készítésű cookie-t kaptak, mely több ízben is díszelgett az asztalon.
A játék és a süti is nagyon népszerű volt, sokan döntöttek úgy, hogy megmérettetik magukat. A Jamie Olivertől kölcsönvett recept iránt többen is érdeklődtek. A nagy érdeklődésre való tekintettel közzétettük facebook oldalunkon egy-két adverticumos jótanáccsal kiegészítve.
A süti elfogyott, úgyhogy panaszra nincs okunk. Jövőre ismét találkozunk, addig pedig csak okosan és intelligensen :)