Adverticum Adserver

Amikor valaki még a focidrukkereknél is jobban tudja a meccsek állását

2019. augusztus 21. 08:50 - Adverticum AdServer

Egy kampánymenedzser szemüvegén keresztül egy hirdetési kampány

Ami a digitális hirdetési piac szereplőinek egy zóna, bannerhely, hirdetés, az egy kampánymenedzsernek egészen mást jelent. De mitől több, amit és ahogyan csinálja? Erre a kérdésre kerestük a választ.

Az Adverticum AdServer felületét egyszerű használni, ha valaki megtanulja. Persze nem egyik napról a másikra, de el lehet sajátítani a fogásokat, amivel könnyen „összekattintható” egy-egy kampány. Ha pedig még az illető ért is a digitális hirdetési piac működéséhez, tisztában van a trendekkel, irányokkal, felhasználói szokásokkal stb., nagy eséllyel eredményes hirdetési kampányt állíthat össze.

Azonban egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a cégek, hirdetők többségének kevés az erőforrása arra, hogy mindig naprakész legyen, és folyamatosan monitorozzon, rendelkezésre álljon. Márpedig egy kampányt nem csak elindítani kell, felügyelni, optimalizálni, értékelni, átalakítani, újratervezni, és még lehetne sorolni.

Kísérletezni kell is és érdemes, főleg az elején, de pont erre van a kampánymenedzser, aki adott esetben fogja a kezünket, és helyettünk (is) gondolkodik.

kampany_kep.jpg

Ő nem csak azzal van tisztában, milyenek az aktuális piaci trendek, kihívások, hanem mélyrehatóan ismeri azt a rendszert is, amellyel dolgozik. Részt vesz a tesztelésben, ezáltal az új funkciókat is első kézből ismeri, így nem okoz számára gondot, ha összetettebb elvárásoknak, megjelenéseknek kell eleget tennie, illetve egy komplex logikát és rendszert kell kialakítani egy adott portfólióra.

Sokan persze azt gondolják, egy kampánymenedzserrel együtt dolgozni több macerával jár, mint amennyi előnnyel, de valójában, ha megismeri az adott ügyfél elvárásait, szabályait és igényeit, megvannak az alapadatok, amelyekből lehet építkezni, akkor egyfajta előzetes tanácsadás formájában igyekszik javaslatokat adni, amik mind a két fél munkáját megkönnyítik, és ha megfelelő a kommunikáció, mindenki foglalkozhat a saját feladataival.

A hatékonyság terén sem mindegy, hogyan aknázzuk ki egy adott rendszerben fellelhető funkciókat. Az Adverticum AdServerben elérhető számos célzási megoldás közül sem mindig egyszerű eldönteni adott esetben melyike(ke)t, hogyan és mikor alkalmazzuk, míg a szakértő félnek ez a kisujjában van, és képes az eredmények függvényében is folyamatosan optimalizálni egy adott kampányt, ezáltal pedig jelentős javulást érhet el.

Fontos megismerni az adott területet, amihez kapcsolódik a kampány, tehát a kampánymenedzserek is folyamatosan tanulnak, informálódnak. Például a foci VB esetében, ahol napról napra nyomon kell követni a csapatok állását, az aktuális történéseket, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a leghatékonyabb eredmények születhessenek a kampány lezárultával. Egyik kollégánk személyes tapasztalata szerint, számára az egyik legemlékezetesebb pillanatok közé tartozott az egyik ilyen ügynökségi kampány, ahol végig képben volt a csapatok állásával, és saját elmondása szerint bármelyik focirajongót lekörözte volna.

Ha már szakértelem, plusz egy kört is megspórolhat egy adott ügyfél, ha ezt a szolgáltatást választja. Ugyan hibák, problémák bármikor előfordulhatnak, de korántsem mindegy, honnan kezdjük el a tűzoltást. Míg egy egyszerű AdServer felhasználó egy hiba észlelése után egyből a support csapattal venné fel a kapcsolatot, addig a kampánymenedzser ezt is megoldja helyettük. Nagyobb technikai rálátással több hibát tud kijavítani, illetve közvetlenül a fejlesztőkkel is egyeztethet egy-egy kérdéses dologról.

A legkevesebb ráfordítással a leghatékonyabb eredmény elérése – valahogy így tudnánk röviden jellemezni a Kampánymenedzsment szolgáltatást.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adserver.blog.hu/api/trackback/id/tr6515011974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása