Adverticum Adserver

Az online reklámozás térnyerése

2012. január 25. 10:32 - Czipperer Dia

Az eMarketer szinte heti rendszerességgel tesz közzé olyan elemzéseket, melyből tisztán látszik, hogy a hagyományos reklámozási technikákat kezdi utolérni az online hirdetési piac. 

Sajnos még nem tartunk ott, mint a Chrome és a Firefox – hogy hol az egyik, hol a másik kerekedik felül a népszerűségi rátán, de mégis olyan mértékű elmozdulás prognosztizálható ezen a téren is, melyre évekkel ezelőtt nem is gondoltunk volna.

A Mediapost és az eMarketer is jelentős növekedést jósol az online reklámpiacnak. Amerikában az erre fordított költségvetés már idén elérheti a 40 milliárd $-t. 2016-ra pedig az előrejelzések szerint már csak néhány százalékkal kullog majd a tv-s hirdetések mögött. Magyarországon azért lassabb lesz ez a folyamat, hiszen a tengerentúlon sokkal erősebb fejlődés mutatkozik e téren – legalábbis egyelőre.

Az ábra dollár szerinti eloszlásából is kitűnik az, hogy míg 2011-ben a tv-s hirdetésekre fordított összeg felét fordították online reklámozásra, addig 2016-ban majdnem egyforma összegek jutnak mindkét területre.

 

 

 

 

A print médiumok esetében pedig az online hirdetési forma kerekedik felül. Itt az előző becslés szinte fordítottja figyelhető meg.

Most még – vagyis 2011 végén a nyomtatott sajtóban való reklámozás minimálisan az online előtt járt, idén azonban az utóbbi feltehetően átveszi a vezetést. Hogy miért? A válasz nem is olyan bonyolult, hiszen az online médiumok térnyerésével a print lapok egyre jobban háttérbe szorulnak. Így az itt megjelenő hirdetések száma is egyenes arányban csökkennek.

Úgy látszik, a tv-t mint médiumot nehéz legyőzni, hiszen bizonyos termékek esetében a célcsoport egy részét még mindig csak itt lehet elérni. Magyarország internet-lefedettsége még nem éri el a tv-s lefedettséget, azonban a felnövekvő generáció lassan pótolni fogja azokkal a réseket, melyeket most még csak a tv-s hirdetésekkel lehet kiküszöbölni.

Tehát néhány év múlva minden megváltozhat – Amerikát és Magyarországon nézve egyaránt, hiszen a technológiák és ezzel együtt az aktuális trendek is folyamatosan változnak. Minden csak a hirdetőkön és a célcsoportokon múlik.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adserver.blog.hu/api/trackback/id/tr713752902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása