Adverticum Adserver

AdProfile szolgáltatással bővül a VMR

2010. augusztus 02. 15:14 - Prím Letöltés

Az online hirdetések egyik legnagyobb előnye a többi médiummal szemben, hogy a reklámozó pontosan láthatja, hogy hányan találkoztak a bannerével, a kattintásokról, az egyedi látogatókról, a kampány hatására vásárlókról (post-view, post-click) pontos számot kaphat és ennek köszönhetően értékelheti a hatékonyságot.

Annak ellenére, hogy az online hirdetésmérés elsősorban a felhasználók viselkedését helyezi előtérbe: látta, kattintott, vásárolt, stb., a demográfiai elérés sem kell, hogy ismeretlen maradjon, mivel a kampányjelentésekben is megjelenhetnek ezek az információk.

Ez fontos lehet a hirdető számára, hiszen a megszokott ADV és CT mellett az sem elhanyagolható, hogy az adserverből kapott számok mögött a célcsoportjának a tagjai bújnak-e meg, vagy az adott kampány vonatkozásában érdektelen csoport, pl. unatkozó tizenévesek. Ahhoz, hogy erről információt kaphasson, a többi médiumhoz hasonlóan piackutatásra van szükség. Az ezzel foglalkozó cégek általában online panelt építenek, majd a tagok webes tevékenységét követik, és a minta tagjainak szocio-demográfiai adatai alapján becsülik meg az elért felhasználók demográfiai ismérveit.

Sütizett kampányvizsgálat

A fentebb vázolt módszertant használja az AdServerNG-ben elérhető kampányriportok esetében az Adverticum és az NRC közös megoldása, amely az AdProfile nevet viseli. Az AdProfile szolgáltatás aVisitor Media Research (VMR) panelre épül, mely közel 50 000 tagot számlál.

Az VMR Magyarország legrégebbi, legnagyobb és legátfogóbb online kutatása, amely több mint 5 éve segíti a honlaptulajdonosok, az online médiaügynökségek és a hirdetők munkáját a hatékony reklámkampány tervezésben. Módszertana online lekérdezésen alapul.

A paneltagok gyűjtését évente legalább két alkalommal, online kampányok keretében, nyereményjátékkal támogatva végzi az NRC és az Adverticum. A regisztrált tagoknak lehetőségük van újabb tagok meghívására, így a panel a kampány időszakokon kívül, önállóan is képes bővülni.

Az online mérés során a rendszer figyeli, hogy a VMR paneltagok mely oldalakat látogatták meg, és milyen bannerekkel találkoztak. Ehhez az Adverticum AdServerNG GoAdverticum3 mérőkódjának B* technológiáját használják, melynek köszönhetően nem csupán http cookie alapján azonosítja a felhasználókat a rendszer. Ennek a technológiának a legnagyobb előnye egyrészt az, hogy biztosabb mérést tesz lehetővé, mint a http cookie-kon alapuló technológiák, másrészt pedig a mérés böngészőfüggetlen, így ha a felhasználó több böngészőt is használ egy számítógépen, akkor is érzékeli a rendszer, hogy ugyanarról a felhasználóról van szó. Az adatok validálását az NRC, mint piackutató cég önállóan végzi, függetlenül az Adverticum adserver tevékenységétől.

Az AdProfile-ból ily módon származó adatok bekerülnek a VMR-be, majd a két adatsorból statisztikai módszerek alkalmazásával válnak elérhetővé az adott kampány szociodemográfiai ismérvei. A folyamat végeredményeként az NRC által validált demográfiai adatok megjelennek az Adverticum AdServer kampányjelentéseiben.

A kampányjelentésekből a hirdetők az alapértelmezetten az alábbi demográfiai adatokat ismerhetik meg az elért közönségről:

  • Nem
  • Kor
  • Iskolai végzettség
  • Lakhely

További elérhető adatok:

  • Foglalkozás típusa
  • Családi állapot
  • Háztartásban élő személyek száma és összetétele
  • Jövedelemre vonatkozó adatok
  • Háztartásban megtalálható tárgyak típusa
  • Internet használati szokások
  • Online vásárlási szokások

A kisebb minta okozta torzító hatás miatt csak a megjelenésekre vonatkozó adatok szerepelnek a kampányjelentésben, a kattintásokra vonatkozó adatok nem.

A rendszer előnyei között érdemes még azt is megemlíteni, hogy a rövid átfutási időnek köszönhetően a szocio-demográfiai adatok néhány napon belül elérhetőek.

Kéz a kézben

Az NRC által évek óta használt módszertan és az Adverticumtól független adat validálás garantálja az adatok helyességét. A két cég együttműködésének köszönhetően a VMR panelt és az AdServerNG-t használva a hirdetők, médiatervezők, tartalomszolgáltatók sokkal pontosabb képet kaphatnak arról, hogy kiket érnek el a felületeiken illetve a kampányaikkal, ami a jövőbeli kampányok tervezésekor nagyban segítheti a munkájukat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adserver.blog.hu/api/trackback/id/tr212171396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása